A város utcái nyugtalanabbak voltak, mint valaha. Glelrun mindig is élt az emberek zsongásától, de most másféle morajlás járta át a leveg?t. Suttogások, ingerült szóváltások, ideges pillantások.

  Néhányan már nyíltan beszéltek.

  "Nem maradhat itt. Egy ilyen lényt nem engedhetsz szabadon sétálni a városban."

  "Vagy el?zik, vagy majd mi intézzük el."

  A f?térr?l induló kisebb csoport csendben gyülekezett. Nem voltak sokan, talán tucatnyian. Mégsem a számuk volt ijeszt?, hanem az elszántság, ami az arcukra volt írva. Nem vittek fáklyát, nem emeltek hangot. Csak határozott léptekkel haladtak a Templom felé.

  Az ajtók el?tt megálltak. Néhányan egymásra néztek, mások csak el?re, némán.

  "Válaszokat akarunk." szólalt meg az egyik id?sebb férfi. "Nem hallgatunk tovább. A Tanács mondja meg végre, hogy ez... ez a lény mit keres még k?ztünk."

  Fent, egy k?zeli háztet? peremén Vyth figyelte ?ket. Az árnyékban ült, k?ny?két a térdére támasztva. Nem rejt?z?tt el, de nem is akarta, hogy észrevegyék. Arcán gondterhelt kifejezés ült, tekintete a Templom ajtajára szegez?d?tt.

  Nem mondott semmit. Csak nézte az embereket.

  "Csak id? kérdése volt." szólalt meg m?g?tte egy hang.

  Llyris volt az. Csendesen leült mellé, felhúzta a lábát, és keresztbe fonta karjait a térdén.

  "Nem hittem volna, hogy idáig fajul." mondta halkan Vyth.

  "Senki sem hitte." felelte Llyris. "De most már nem számít, ki mit hitt. Az emberek félnek. és amikor félnek, nem hallgatnak senkire. Csak saját magukra."

  Vyth keser?en felnevetett, inkább fáradtan, mint gúnyosan.

  "Amarah mindig is ?ket védelmezte. és most ?k küldenék halálba."

  "Nem tudják már ?t ugyanannak látni." mondta Llyris. "és Kierg sem tesz sokat, hogy meggy?zze ?ket az ellenkez?jér?l."

  Vyth a távolba nézett, az alig mozgó csoportot figyelve a Templom el?tt.

  "Azt hiszem... ? sem akarja, hogy meggy?zzék magukat. Mintha már eld?nt?tte volna, hogy nem számít, mit gondolnak róla."

  "Lehet, hogy így k?nnyebb neki." jegyezte meg halkan Llyris. "Nem vár semmit, így nem is csalódik újra."

  "Csak éppen k?zben mindenki más is lemond róla." Vyth hangja elhalkult.

  Egy ideig csend ült k?zéjük.

  A Templom kapuja továbbra is zárva maradt, de a t?meg nem mozdult.

  ?

  Aztán az ajtó nyikorgása megt?rte a mozdulatlanságot.

  Aryn lépett ki a Templomból. Egyedül. Rózsaszín ruhája finoman lebbent meg a kinti szélben. A t?meg azonnal elcsendesedett.

  A F?pap megállt a lépcs? tetején. Várta, hogy minden tekintet rászegez?dj?n. és amikor már biztos volt benne, hogy mindenki figyel, megszólalt.

  "Holnap reggel rendkívüli tanácskozást tartunk Kierg ügyében."

  Nem magyarázott. Csak kimondta, amit mindenki hallani akart.

  "Az ülés zárt lesz. A d?ntés azonban nem marad rejtve."

  Egy pillanatra elnémult minden. A csoport tagjai nem tapsoltak, nem kiáltottak. De a feszültség, ami eddig rájuk telepedett, most mintha kicsit oldódott volna.

  Aryn még egy másodpercig a t?meget figyelte, majd sarkon fordult és visszalépett az ajtón.

  Vyth nem sokkal kés?bb ment a Templomba.

  A Tanács ülésterme melletti folyosón egy oldalsó szoba ajtaja nyitva volt. Odabentr?l gyertyafény sz?r?d?tt ki. Aryn egyedül ült az asztalnál, el?tte néhány papír és egy pohár víz. De egyikhez sem nyúlt.

  Vyth belépett, és halkan becsukta maga m?g?tt az ajtót.

  "Ez most komoly." mondta halkan. Nem kérdés volt.

  Aryn bólintott. "Igen. Most már az."

  "Miért pont most?"

  "Mert ha mi nem hozunk d?ntést, megteszik mások helyettünk. és akkor már nem lesz választásunk."

  Vyth k?zelebb lépett, de nem ült le.

  "Nem akarok ítéletet mondani." folytatta Aryn. "De az emberek válaszokat akarnak."

  Vyth egy darabig hallgatott. Aztán csendesen megszólalt.

  "Ki fogok állni mellette."

  Aryn felnézett rá, és egyetlen bólintással jelezte, hogy hallotta.

  "Nem lesz k?nny?."

  "Meg kell próbálnom. Mert valakinek muszáj emlékeznie, ki volt ?. és mert ha én se hiszek benne, akkor végleg egyedül marad."

  Aryn nem szólt. Csak ült, és figyelte Vyth arcát. Nem volt mit hozzátennie.

  ?

  Az este lassan ráborult Glelrun-ra. A Templom falai k?z?tt kialudtak a gyertyák, a város elcsendesedett.

  Távol a tekintetekt?l, az erd? szélén, Kierg egyedül volt.

  Az elhagyott kiképz?hely rég nem használt gyakorlótere Kierg számára csak egyetlen dolgot jelentett. Csendet.

  Egykor itt gyakoroltak az újoncok. Kiabálás, fegyvercsapások, parancsok visszhangja t?lt?tte meg a teret. Most csak ? volt a tér k?zepén. Egyedül.

  "?k félnek t?lem." gondolta. "De nem látták, amit én láttam. Nem tudják, mire képes Vorgath. Nem tudják, milyen pusztítást képes maga után hagyni. én láttam. éreztem. Amikor nem volt elég er?m megállítani ?t. és most, hogy már lenne er?m... most félnek t?lem."

  Egy ideig csak állt. Mintha hallgatózott volna. Aztán megszólalt, halkan, a semminek.

  "Nem azért váltam ilyenné, hogy bántsak bárkit is. Csak... t?bbé nem akarok tehetetlen lenni."

  Ekkor halk léptek zaja t?rte meg a nyugalmat.

  Vyth lépett be a gyakorlótérre, lassan, mintha nem akarná megzavarni a pillanatot. Kierg hátranézett, de nem mozdult.

  "Sejtettem, hogy itt leszel." mondta Vyth.

  "Itt legalább nem zavar senki." felelte Kierg.

  Vyth k?zelebb sétált.

  "Holnap tanácsülés lesz." mondta Vyth.

  "Tudom." bólintott Kierg. "Aryn kint bejelentette. Hallottam."

  "Az emberek egyre idegesebbek."

  "Jogosan." felelte nyugodtan. "Nem hibáztatom ?ket."

  Vyth arca nem változott. Csak figyelte.

  "Nem félsz?" kérdezte Vyth csendesen.

  Kierg nem felelt azonnal. Elfordította a tekintetét, majd csak halkan szólalt meg.

  "Nem attól, hogy elzavarnak. Hanem attól, hogy ha megt?rténik... akkor vége lesz annak, amiért mindeddig küzd?ttem."

  Vyth k?zelebb lépett. "Te nem tettél semmi rosszat."

  "Nem. De attól még más lettem." Kierg hangja nyugodt volt, mégis ott húzódott benne valami távoli feszültség. "Az emberek nem a tetteimet ítélik el. Hanem azt, amivé váltam."

  "és te szerinted mivé váltál?"

  Kierg halkan elmosolyodott. Nem gúnyosan, inkább szomorúan.

  "Olyasvalamivé, amit ?k nem értenek. és amit talán sohasem fognak. De ett?l még ugyanaz maradtam, aki voltam. Nem bántottam senkit. Nem árultam el senkit."

  "és nem is fogsz." mondta Vyth.

  "Nem áll szándékomban." bólintott Kierg. "De ha úgy alakul, hogy mennem kell... megértem. Nem fogok tiltakozni."

  Vyth lehajtotta a fejét egy pillanatra. Aztán újra ránézett.

  "Akkor is ki fogok állni melletted."

  Kierg egy pillanatig csendben figyelte, aztán alig látható bólintással válaszolt.

  "Nem tudom, hogy megéri-e még harcolni ezért a bizalomért. De ha te még mindig hiszel bennem... nekem az elég."

  ?

  Másnap reggel a Tanács ülésterme megtelt.

  A tanácsterem félk?r alakú volt, magas, ívelt ablakokkal és s?tét faoszlopokkal. A falakat díszítések nem borították, csak az ?rz?k rendjének zászlói függtek a boltívek alatt. A terem k?zepén k?padló, k?rül?tte ívesen elhelyezett székek, egy-egy szinttel magasabban ültek azok, akik már régebb óta viseltek rangot.

  T?bb tucat ?rz?, városi vezet? és id?s tanácstag foglalt helyet. A légk?r feszült volt, mégis fegyelmezett. Mindenki tudta, miért gy?ltek ?ssze.

  Aryn a k?zéppontban állt.

  "Kierg, akit egykor Amarah-ként ismertünk, továbbra is itt él k?z?ttünk. Harcolt a démonok ellen, védte a Templomot, és azóta sem ártott senkinek. De a külseje, az ereje... és a jelenléte olyan félelmeket keltett, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül."

  Egy r?vid szünetet tartott.

  "Elzárkózik. Nem keresi a társaságot, nem magyarázza a d?ntéseit. Nem kér segítséget, nem vár el semmit. De nem is fenyegetett. és nem ártott."

  Aryn végignézett az arcokon.

  "Ti mind láttátok már, mir?l beszélek. és most lehet?séget kaptok, hogy kimondjátok, amit gondoltok."

  Egy darabig senki nem szólt.

  Aztán egy alacsony, borostás férfi állt fel az egyik oldalsó sorból. Egy ?rz?. Id?sebb, megkopott k?peny?, de a hangja határozott volt.

  "Az a lény nem ugyanaz, mint aki egykor itt szolgált." mondta. "Nem néz ránk emberként. Csak... átnéz rajtunk. és ez nem normális. Ez veszélyes."

  If you discover this narrative on Amazon, be aware that it has been stolen. Please report the violation.

  Morgás hallatszott. Néhányan egyetért?en bólogattak.

  Majd egy n? is felállt. Sz?gletes arc, tiszta hang.

  "Nem tudom megbocsátani, hogy egy démonnal sz?vetkezett. Lehet, hogy nem ártott senkinek, de az erejét nem innen nyerte. és aki a s?tétségb?l merít er?t, azt el?bb-utóbb teljesen elnyeli az."

  Aryn nem szólt. Csak figyelte, ahogy sorban szólalnak fel.

  "Nem a tetteivel van bajom." mondta egy városi tanácstag. "Hanem azzal, amit sugároz. A gyermekem... mióta meglátta ?t az utcán, nem tud aludni. Retteg t?le. Mert v?r?s a szeme, és olyan az arca, mint egy sz?rnyetegé."

  ?

  Vyth eddig csendben figyelte a felszólalókat. De most lassan felállt a helyér?l. A székek nyikordulása, a halk suttogások elhaltak. A Tanács szemei most rá szegez?dtek.

  Nem emelte fel a hangját, de minden szavában ott vibrált a visszafojtott indulat, amit már régóta magában tartott.

  "Hallgattalak titeket, és értem, hogy féltek. De úgy beszéltek Kiergr?l, mintha ellenség lenne, mintha soha nem ismertétek volna. Mintha elfelejtettétek volna, mit tett értünk, és hogy ki is ? valójában."

  Néhányan feszülten figyelték minden mozdulatát, mások kerülték a tekintetét.

  "Kierg nem lett sz?rnyeteg. Nem árulta el a várost, és nem fordított hátat senkinek. Igen, más lett. Vállalta, hogy olyasmit viseljen, amit egyikünk sem mert volna, mert nem látott más lehet?séget arra, hogy megvédjen bennünket. Magára vette a s?tétség terhét, hogy nekünk ne kelljen szembenéznünk vele."

  Egy pillanatra elhallgatott. Tekintete végigjárt a termen.

  "? nem választotta a k?nnyebb utat, pontosan tudja, hogy milyen árat fizetett azért, hogy er?sebb legyen. Nem vár hálát, nem kér dics?séget. Egyetlen dolgot kér, még ha ki sem mondja, hogy lássuk ?t annak, aki valójában. Egyedül áll most, mert mi nem tudunk vele tartani. De attól még ugyanaz, aki egykor védelmezett minket. De ha most elküldjük, azzal nem csak egy harcost veszítünk el. Elveszítjük azt is, akinek fontosabb volt a mi biztonságunk a saját emberségénél. Elveszítjük azt is, aki kész volt mindent feláldozni értünk."

  Vyth hangja ismét elcsendesedett, de továbbra is er?vel szólt.

  "Kierg nem kér segítséget, mert elfogadta azt, hogy egyedül viseli ezt a terhet. De én nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy cserébe mi is hátat fordítsunk neki. Ha elküldjük, akkor mi leszünk azok, akik hátat fordítanak annak, amiben mindig hittünk."

  Csend ült a teremre. Aryn arcán halvány elismerés futott át, de továbbra sem szólt k?zbe. A tanácstagok egymásra néztek, néhányan zavartan lesüt?tték a szemüket, mások viszont mintha elgondolkodtak volna.

  De a félelem még mindig ott lappangott. Vyth érezte ezt, mik?zben lassan visszaült a helyére. Már nem volt t?bb szava. Mindent elmondott, amit akart, és most már csak a Tanácson múlt, hogy mi k?vetkezik.

  ?

  T?bben úgy t?ntek, mintha épp szólni akarnának, de végül nem szólaltak meg. Vyth szavai érezhet? nyomot hagytak rajtuk.

  Végül Aryn állt fel, és felemelte a kezét, hogy csendre intse a halk morajlást.

  A teremben pillanatok alatt ismét némaság lett. Aryn arcán látszott a fáradtság és a feszültség, mégis egyenes tartással állt, és hangja nyugodtan, de határozottan csengett.

  "Meghallgattam a félelmeiteket, és hallottam a szavakat, amik Kierg mellett szóltak." Tekintete egy r?vid pillanatra Vyth-re vándorolt. "Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a felmerült aggályokat. Sem azokat, amelyek Kierg tetteib?l erednek, sem azokat, amelyeket az emberek félelme táplál."

  R?vid szünetet tartott, és komolyan nézett végig a termen.

  "De sem sietve, sem félelemb?l nem hozhatunk d?ntést. Egyetlen út van, amit felel?sen járhatunk. Id?t kell adnunk a helyzet tisztázására."

  A tanácsteremben t?bben csendesen bólogattak, mások türelmetlenül egymásra néztek. De Aryn folytatta.

  "A k?vetkez? napokban továbbra is figyelni fogjuk Kierg viselkedését. Megnézzük, hogyan reagál rá a város, és hogy ? maga hogyan viszonyul a k?z?sséghez. Addig pedig nem hozunk végleges d?ntést."

  Egy pillanatra elnémult, majd határozottan kimondta.

  "Kierg egyel?re feltételes státuszban marad Glelrun-ban. De figyelmeztetem mindannyiunkat, ne az el?ítéleteink alapján ítéljük meg, hanem a tettei szerint. és legf?képpen ne a félelem vezesse a d?ntéseinket."

  A teremben halk mormogás futott végig, de senki nem szállt vitába vele. Aryn még egy pillanatig mozdulatlan maradt, majd bólintott, és a tanácskozást berekesztve visszaült a helyére.

  Vyth csak most engedte ki a benne felgyülemlett leveg?t. Tudta, hogy ez még nem végleges megoldás, de legalább kapott némi id?t, hogy bebizonyítsa, nem tévedett Kierg kapcsán.

  ?

  Kierg a Templom hátsó udvarán ült, távol a k?zpont zajától. Egy ?reg k?fal t?vében, félárnyékban várta az alkonyatot, mintha a fény és s?tétség határán találna magának helyet. Arcát most sem rejtette el, v?r?s szemei nyugodtan néztek el?re, de gondolatai messze jártak.

  Vyth csendesen k?zeledett, nem akarta megzavarni. Kierg nem nézett fel rá, de tudta, hogy ott van.

  "Hallottam, hogy mi t?rtént a Tanácsban." mondta halkan.

  Vyth bólintott, majd lassan leült mellé.

  "Egyel?re maradhatsz. De figyelni fognak."

  "Mindig figyelnek." jegyezte meg Kierg, egy halvány, fáradt mosollyal az arcán. "A kül?nbség csak annyi, hogy most nyíltan teszik."

  Vyth nem válaszolt, csak halkan felsóhajtott. Egy darabig csend volt, csak a szél susogása hallatszott.

  "Mindenki h?st akar..." szólalt meg Kierg végül, tekintetét a távolba fordítva. "De csak akkor, ha az úgy is néz ki. Ha k?nny? elfogadni, és nem kell félni t?le."

  Vyth ránézett. Kierg arca most nem volt dacos, sem düh?s. Inkább fáradt, talán el?sz?r igazán sebezhet?.

  Kierg lassan felé fordult, és Vyth szemébe nézett.

  "Szerinted hibát k?vettem el?"

  A kérdés halk volt, és óvatos, mintha félne a választól.

  Vyth mély leveg?t vett, és egy ideig hallgatott. Nem tudta elkapni a tekintetét Kierg szemér?l, de a válasz sem j?tt k?nnyen.

  "Nem tudom." mondta végül ?szintén. "Talán nem a legjobb utat választottad. De talán más út sem lett volna jobb."

  Kierg egy pillanatra lehunyta a szemét, majd csendesen bólintott. Nem szólt, de arcára kiült valami, amit Vyth eddig még sosem látott rajta.

  Nem düh volt, nem sértettség, nem is dac.

  Csak egy mély, csendes szomorúság. Annak elfogadása, hogy talán nincs helyes válasz. Csak d?ntések és k?vetkezmények.

  Egy ideig egyikük sem szólalt meg újra. A Templom felett lassan lement a nap, árnyékba borítva az udvart. De Kierg és Vyth továbbra is mozdulatlanul ültek, és nézték, ahogy elt?nik az utolsó fény is.

  ?

  Néhány nap telt el, csendben és feszült várakozásban. Glelrun lakói óvatosak maradtak, Kierg pedig továbbra is kerülte az embereket. Vyth sokszor látta ?t távolról, de nem beszéltek újra.

  A nyugalom azonban nem tarthatott sokáig.

  Az éjszaka k?zepén siet?s léptek t?rték meg a csendet. Egy felderít? rohant be a Templomba, egyenesen Aryn-hoz. Leveg? után kapkodva állt meg el?tte, és r?viden, katonásan jelentett.

  "Aryn F?pap! A déli határon valami t?rtént. Nagy kiterjedés? mágikus energiát érzékeltünk, és még most is er?s?dik."

  Aryn tekintete els?tétült.

  "Milyen jelleg? mágia?"

  "A pontos eredete ismeretlen, de biztos, hogy démoni eredet?."

  Aryn egyetlen másodpercig gondolkodott csak, majd határozottan bólintott.

  "Riaszd az ?sszes ?rz?t. Most r?gt?n."

  A felderít? tiszteletteljesen meghajolt, és futva távozott. Néhány perc múlva már felbolydult a város. Fáklyák gyúltak, parancsok hangzottak el, és az ?rz?k sorra fegyvert ragadtak.

  Vyth is hamar kint volt az utcán, és gyors léptekkel a gyülekez?hely felé indult. A f?téren már t?meg gy?lt ?ssze, mindenki a F?pap utasítására várt.

  De ekkor Vyth hirtelen megtorpant.

  K?rbenézett, mintha keresne valakit. Majd újra és újra átpásztázta a t?meget, végül megállt Llyris mellett.

  "Láttad Kierg-et?" kérdezte halkan.

  Llyris megrázta a fejét. "Nem. Egy ideje nem találkoztam vele."

  Vyth ?sszevonta a szem?ld?két, és tekintetével újra végigkutatta a teret. Kierg sehol nem volt. Szíve mélyén valami kellemetlen, szorító érzést érzett.

  Aryn k?zben kiállt a tér k?zepére, és felemelte a kezét, csendet parancsolva.

  "Mindenki a déli kapuhoz! Azonnal indulunk!"

  Az emberek megmozdultak, fegyverek cs?rrentek, és a menet elindult kifelé a kapuk irányába. Vyth is k?vette ?ket, de gondolatai még mindig Kierg k?rül forogtak.

  Nem értette, hogy épp most, egy ilyen pillanatban hová t?nhetett el.

  ?

  A déli határon káosz tombolt. Az ?rz?k alig érték el a város szélét, amikor már lángok és s?tét füst jelezte, hogy a támadás megkezd?d?tt.

  Nem voltak sokan, talán tucatnyian lehettek, de a démonok gyorsan, szervezetten mozogtak. Nem úgy támadtak, mint általában. Nem véletlenszer? pusztítást végeztek, hanem egyenes vonalban, célirányosan t?rtek el?re. Mintha pontosan tudták volna, hová tartanak.

  "Alakzatba!" kiáltotta Aryn határozottan, mik?zben az els? sorokhoz rohant. Az ?rz?k azonnal ?sszezártak, fegyvereiket el?készítették. Vyth is ott állt mellettük, kardja szilárdan a kezében.

  A démonok azonban nem torpantak meg. Ahogy k?zelebb értek, v?r?s és fekete energiák lobbantak fel k?rül?ttük. Mágia t?rt el? bel?lük, éles és váratlan l?kések formájában. T?bb ?rz? megtántorodott, volt, aki a f?ldre zuhant.

  "Vigyázzatok!" kiáltotta Aryn, mik?zben egy fénypajzzsal próbálta visszaverni az egyik mágikus támadást. A véd?varázs azonban szinte azonnal szétfoszlott, mintha a démonok ereje valahogy átt?rte volna a szokványos védekezést.

  "Nem szokványos démonok!" kiáltott fel mellette egy ?rz?. "Ezek mások!"

  "Igen, érzem!" válaszolta Aryn feszülten. "Ne engedjétek k?zel ?ket!"

  Vyth is próbált el?re t?rni, kardjával hárította az egyik démon csapását, majd er?sen megl?kte ellenfelét. De a támadó nem rogyott ?ssze, helyette azonnal visszavágott, egy újabb mágikus robbanással vetve hátra ?t.

  "Mégis mi folyik itt?" sziszegte Vyth, mik?zben újra talpra állt. Látta, hogy Llyris és a t?bbiek sem bírják sokáig ezt a nyomást.

  A démonok lassan, de biztosan t?rtek el?re. Minden mozdulatuk, minden támadásuk pontosan célzott volt, mintha valami el?re meghatározott célpont felé tartanának. Az ?rz?k egyre hátrébb szorultak, lassan elvesztették a csata feletti irányítást.

  "Nem tudjuk tartani ?ket!" kiáltott egy fiatalabb harcos.

  Aryn ?sszevonta szem?ld?két, tekintetében aggodalom villant. Pontosan tudta, hogy ezek a lények valami sokkal veszélyesebb dolgot akarnak elérni, mint puszta pusztítást.

  "Bármi is t?rténik, nem engedhetjük be ?ket a városba!" kiáltotta végül elszántan.

  De ahogy a démonok k?zelebb és k?zelebb értek, Vyth-nek hirtelen újra eszébe jutott, hogy Kierg-et még mindig sehol sem látja.

  Valami nem stimmelt. Valami nagyon nem.

  ?

  Az ?rz?k lassan hátrébb szorultak, a démonok mágiája szüntelenül záporozott rájuk. Aryn és Vyth feszülten küzd?ttek, de erejük lassan fogyni kezdett.

  Akkor, mintha a semmib?l jelent volna meg, egy s?tét alak ugrott a démonok k?zé.

  Kierg volt az.

  Alig ért f?ldet, máris mozgásban volt. Teste mintha nem is f?ldi anyagból lett volna. Folyékony, árnyszer? gyorsasággal száguldott végig a csatatéren. Els? mozdulatával az egyik démon fejét ragadta meg, majd k?ny?rtelen lendülettel a f?ldbe vágta. A lény kiáltása élesen szakadt félbe.

  A t?bbi démon d?bbenten fordult felé, de Kierg nem adott nekik id?t reagálni. Azonnal a k?vetkez?h?z lépett, kezét el?renyújtva egyenesen belekapaszkodott a démon aurájába, ami s?tét, gomolygó energia formájában kavargott k?rül?tte. Egyetlen mozdulattal kirántotta bel?le ezt az energiát, a démon teste g?rcs?sen ?sszerándult, majd ernyedten esett a f?ldre.

  Egy újabb démon próbálta hátulról támadni. Kierg nem nézett hátra, egyszer?en oldalra lépett, karja szinte gépiesen, hideg pontossággal lendült hátra. A démon teste iszonyatos reccsenéssel t?rt ketté, és a két darab élettelenül zuhant a f?ldre.

  Az ?rz?k d?bbenten nézték a jelenetet. Kierg nem védekezett, nem hárított el csapásokat, nem is próbálta kikerülni ?ket. Mintha már nem lenne mit?l tartania, mintha nem lenne semmi, ami fájdalmat okozhatna neki.

  Egy újabb démon kiáltva lendült felé, mágiáját vadul dobva rá. Kierg k?nnyedén félrelépett, majd szinte azonnal el?re lendült. A démon nyakát megragadta, tekintetéb?l jeges k?z?ny áradt.

  "Mégis mit akartok itt?" suttogta halkan, alig hallhatóan, majd minden válasz nélkül puszta erejével ?sszezúzta a démon torkát.

  Vyth dermedten nézte, ahogy Kierg tovább mozog, árnyként sodródva az ellenfelek k?z?tt. Soha nem látta még ilyennek. Kierg minden mozdulata precíz volt és kegyetlenül hatékony.

  Az utolsó démon még menekülni próbált volna, de Kierg nem adott neki esélyt. Teste szinte villámként száguldott utána, karja a lény mellkasába mélyedt, majd egyetlen durva rántással kiszakította bel?le a s?tét energiát, ami a démont éltette.

  A csatatér újra elcsendesedett. K?rül?tte démonok holttestei feküdtek szétszórva. Kierg mozdulatlanul állt k?z?ttük, légzése egyenletes, arcán sem elégedettség, sem fáradtság nem látszott. Csak üres, hideg k?z?ny.

  Az ?rz?k, k?ztük Aryn és Vyth is, némán figyelték ?t. Senki nem szólt, de mind tudták, ez volt az igazi Kierg. Az, akit?l mindenki rettegett, és akit senki sem ismert igazán.

  ?

  A csata után Glelrun utcáira kül?n?s csend ereszkedett. A démonok holttestei a csata után szétporladtak, a sérülteket bek?t?zték, de valahogy senki sem érezte igazán gy?zelemnek a t?rténteket.

  Az ?rz?k csendben, tanácstalanul álltak a város szélén. Lakosok gy?ltek ?ssze kisebb csoportokban, és egymás k?z?tt suttogva beszélgettek, pillantásaik Kierg-re tévedtek. Távolról nézték, nem mertek k?zelebb lépni hozzá. Kierg mozdulatlanul állt, háttal a városnak, tekintete a távoli erd?re szegez?d?tt.

  Aryn lassan Vyth mellé lépett, tekintete komor volt, fáradt.

  "Ez túl sok volt." jegyezte meg csendesen, mik?zben Kierg felé pillantott.

  "Igen." felelte Vyth ugyanolyan halkan, hangjában szomorú bizonyossággal. "De gy?ztünk. Megvédte a várost."

  "Megvédte." bólintott Aryn. "De olyan áron, amit talán egyikünk sem akart."

  K?rül?ttük az emberek még mindig d?bbenten suttogtak. Egyesek szemében Kierg h?s volt, aki egymaga állította meg a támadást, másokban viszont valami más tükr?z?d?tt. Félelem, aggodalom, talán rettegés is.

  "K?ny?rtelen volt." mondta egy id?sebb férfi a t?bbiek k?z?tt, nem is próbálva halkítani a hangját. "Ilyet ember nem tesz. Ez nem volt h?stett."

  "és ha másképp nem lehetett volna megállítani ?ket?" vágott vissza halkan egy fiatalabb n?. "Ha neki k?sz?nhetjük az életünket?"

  A csoportok k?z?tt halk vita bontakozott ki, nem volt egyetértés.

  Vyth figyelte az emberek arcát, hallotta a halk, nyugtalan beszélgetéseket, és k?zben érezte azt, amit Aryn is. Kierg átlépett egy láthatatlan határt. Nem az ereje miatt, nem is a tettei miatt, hanem azzal, ahogyan tette azt. K?ny?rtelenül, megállíthatatlanul, olyan k?nnyedséggel, mintha már semmi sem k?tné ?t az emberi korlátokhoz.

  "Azt hiszem..." szólalt meg végül Vyth, mik?zben Kiergre nézett. "...már nem tudják, hová tartozik. Nem tudják eld?nteni, h?s-e vagy sz?rnyeteg."

  Aryn sóhajtott. "Talán már ? maga sem tudja."

  A nap lassan lenyugodott Glelrun f?l?tt, de a városban maradt valami, ami nem múlt el a nappal együtt. Egy mély, nyugtalan érzés, amire senki nem tudott megnyugtató választ adni.

  Kierg, mozdulatlanul állt a távolban, mintha pontosan tudta volna, hogy bármit is tett, már nem lesz visszaút.

  ?

  Kierg messze a várostól, egy távoli dombtet?n állt. Az éjszaka csendje k?rül?lelte, az ég felette mély és végtelen volt, tele apró csillagokkal. A távolban halványan még látni lehetett Glelrun fényeit, de ? most valamiért úgy érezte, távolabb van a várostól, mint valaha.

  Leült a f?ldre, hátát egy ?reg fa t?rzsének vetette, és lassan kifújta a leveg?t. Kezét maga elé emelte, s?tét energiák kavarogtak ujjai k?z?tt. Olyan k?nny? volt használnia ?ket, már nem is kellett rájuk figyelnie. Mégis, mintha minden egyes alkalommal egyre messzebb sodorták volna attól, aki egykor volt.

  "Ez gy?zelem volt?" kérdezte ?nmagától halkan. Szavai elvesztek az éjszaka hideg leveg?jében. "Megmentettem ?ket. Megtettem, amit kellett."

  Csend volt, csak a távoli fák k?z?tt suhogott halkan a szél.

  "Mégsem érzem, hogy bármit is nyertem volna."

  Gondolatai visszatértek a csatatérre, a démonokra, akiket olyan k?nnyen és k?ny?rtelenül gy?z?tt le. Arra a pillanatra, amikor tekintete találkozott az ?rz?kével, akik rettegéssel vegyes csodálattal néztek rá.

  A város megmenekült. Az emberek túlélték. De most még távolabb álltak t?le, mint eddig bármikor. Nem tudta eld?nteni, hogy ?k távolodtak el t?le, vagy ? maga vált idegenné számukra.

  V?r?s tekintete a távoli fényekre tévedt.

  "Mit vesztettem el, amikor ezt választottam?" suttogta halkan. "Valóban nem volt jobb út?"

  Nem várt választ senkit?l. Tudta jól, hogy már akkor megkapta a választ, amikor el?sz?r d?nt?tt úgy, hogy elfogadja ezt az er?t. Azóta minden tettével és minden gy?zelmével egyre kevesebb maradt abból, aki volt.

  Az éjszaka csendje megnyugtatta, de a fájdalmat nem tompította.

  Glelrun még ott volt, ahol mindig is volt. De Kierg számára lassan elt?nt valahol távol, azon a határon túl, amit már nem léphetett át visszafelé.